Globalizáció: átok vagy áldás?

A nyugati civilizáció világméretű egységesítése már jó régen „velünk van”. Áldás vagy átok?

Írás jelent meg a közelmúltban Nyíregyháza neves építészének tollából a globalizációs anomáliákról.

Teljes mértékben egyetértek az ott megfogalmazottakkal, de ha arra kellene válaszolnom, hogy „vele vagy nélküle”, nálam is kérdéses lenne a válasz. Én egy picit másképpen is látom ezt a témát.

Megszoktam én is annak „áldásos” részét, és nem is lenne jó úgy élni, mint mondjuk 60–70 évvel ezelőtt, jóllehet erősen hat rám a nosztalgia. Például az is, hogy dédnagyapámék vasárnaponként és ünnepekkor felvették a „tótos” viseletű ruháikat, és büszke is voltam rájuk.

Dédapámnak volt „hétköznapi” széles fehér gatyája, és azt néha-néha felvette. Ilyenkor peckesen végigsétált a hat kisholdnyi „birtokán”, és ez nekünk, unokáknak és más gyerekeknek már akkor is nagyon viccesnek tűnt. A fasorba bújva kiáltottuk is feléje, hogy „gatyás tyúk”. Repült a görbebotja felénk, mi pedig elszaladtunk. Talán az utolsó volt ő a faluban, aki nem szégyellte a paraszti viseletet, és kár, hogy csak a táncegyüttesek ruhatárában látjuk azt újra. Az más kérdés, hogy praktikus-e a mostani paraszti viseletnek ez a ruhadarab?

Azért irigykedtem néhány éve Erdélyben járva, mikor a városba igyekvő gyerek a középiskolai ballagásra felvette a székelyek népviseletét. Ez ott van minden székely ember ruhatárában, és gyakran fel is veszik, bár mint hallottam, ott is csökkent az alkalmak száma.

Ami pedig az emberek hitbéli életét illeti, kicsit szomorúan veszem én is tudomásul, hogy főleg a jóléti államokban, de még itt nálunk is háttérbe szorul az egyházak iránti szimpátia, üresednek a templomok.

A román és orosz példa jó arra, hogy ott a templomok telve vannak – írja a szerző. Én meg mondom, hogy „ki hogy él, úgy ítél”. Az ottani állami vallás kirekesztő, kicsit nacionalista, nem ismeri el az ökumenikus egymáshoz közeledés fontosságát. Mai napig nem adták vissza a korábban görög katolikusok templomait, iskoláit. Templomaikban, az apácák és szerzetes papjaik hatásos térítő tevékenységének köszönhetően ez létszámon is látható. Erdélyben viszont láttam görögkeleti templomban olyan freskót a falon, amelyen valamelyik magyar királyunk ördögként van megfestve a szentek és arkangyalok között. Erről meg azt gondolom, hogy mit ér az olyan tömeges hitélet, ahol a gonoszság is jelen van. Az előbbi helyzet Kárpátalján is majdnem hasonló.

A XX-ik század közepétől mostanáig a technika fejlődése óriási volt, és még nincs vége. Már készülnek rövidesen azok az okos órák és szemüvegek, amelyek a számítógépek „agyát” e két használati tárgyunkba rejtik. A szemüveg felismeri, ha a facebookon lévő ismerősünk jön az utcán, akit eddig még soha sem láttunk. Hát nem érdekes? Okos telefon helyett jön az okos óra.

A fenntartható fejlődés nem ismer lehetetlent. A probléma az, hogy a világ lakóinak nagy többsége még csak ott tart, ahol a fejlett világ 100 éve tartott. Az ún. harmadik világ népei éheznek, nekik minek az okos telefon? A jövőkép e népeknél nem ígér gyors változást, és ez a problémájuk.

„A megoldás egyszerű”, mondják a szakemberek. A fejlett országok lakói segítsenek rajtuk úgy, hogy arányosan adjon mindenki az „övéből” és nem lesz éhen halás a világon. Az „ember” pedig nem szívesen ad, úgy általában véve. Ki az, aki a meglévő életszínvonalát csökkenteni akarja? Növekedés nélkül pedig elzavarja a kormányát. Logikus, érthető, de valahogy megoldást kell találni, hogy másoknak is legyen legalább mit enni.

Jó dolog élni a globalizáció adta jóléttel, a szabadság érzésével és minden olyannal, ami a mindennapjainkat jobbá, könnyebbé teszi. Termelünk is annyi szemetet, hogy ha így haladunk, a földgolyó, amely egyben az anyaföldünk is, már nem fogja tudni befogadni, mert egyes szemétfajták csak évszázadok múlva bomlanak le.

Az ökológiai problémák is visszavezethetők a világméretű ipari fejlődésre, hiszen annak „szemetével” alig tud az emberiség mit kezdeni.

Utoljára hagytam azt a magyar veszélyt, amely a nyelvünket támadja meg. Tudtommal már nem sokkal több az eredeti szavaink száma az ezertől. Jönnek és jönnek az új szavak, melynek mindegyikére megtalálható a magyar megfelelője. Ha a lányom hazajön Kaliforniából 2-3 évente, mindig megjegyzi, hogy „apa, ez tiszta Amerika”, látja az angol szavakat üzleteken és plakátokon. Ha így haladunk, nincs messze az az idő, hogy anyanyelvünk eltűnik az indogermán és szláv nyelvek sűrűjében.

Mindezek ellenére, mégis reménykedem, hogy unokáim „áldásként” fogják megélni a világi globalizáció hatásait és az „átok” elmarad, helyébe világbéke és hitbéli szeretet költözik a földre.

Dombóvári István


Fogyasztóvédelemmel kapcsolatos cikkeink