A kedvezőtlen időjárás ellenére is szép számban vettek részt az összejövetelen „Hatvan fölött aktívan” nyugdíjas klub tagjai 2025. március 24-én, Nyírmeggyesen. A jelenlévőket Toldi Miklósné üdvözölte, és megköszönte. hogy a szakadó eső ellenére is eljöttek, hogy megbeszéljék a közösség részére tervezett programokat.
A bevezetőben szót ejtettek a Generációnk magazinban olvasható „Aktív közösség – változatos programokkal” címmel megjelent tudósításról. Abban egyetértettek, hogy fontos, hogy minél többen megismerjék a településen, az itt élő emberek érdekében végzett munkát, a közösségi programokat, de lényeges az is, hogy a régebb óta fiatal (idősebb) korosztályt érintő problémákról is érdemben beszéljenek. A folytatásban megvitatták az április hetedikére - a tagok részére - tervezett Csigacsináló részleteit, valamint azt is, hogy Húsvétolóra készülve, ki, miben és mikor tud segíteni. Az autóbuszos kirándulás - Szatmári körút – programjához kapcsolódó tudnivalókat egyeztették, amelyre már csak néhány szabad hely maradt. A Gyalogló klubok részére még áprilisban „Tavaszköszöntő” sétát szerveznek, és szándékuk szerint nyitottá teszik a község érdeklődő lakói számára is, amelynek útvonalát és a hozzá kapcsolódó információkat hamarosan megosztják.
Szép idő esetén - az egészségük érdekében - még egy-két rövidebb biciklitúrát is terveztek. Már a Meggyfesztivállal kapcsolatos javaslatok, tervek is szóba kerültek. A rendezvény hosszabb előkészületet igényel, ezért még visszatérnek rá néhányszor. A mai találkozón Toldiné elmondta, hogy a NYOSZ SZ-SZ-B vármegyei Közgyűlés által elfogadott munkatervnek megfelelően, ebben az évben is megrendezik a vármegyei vers- és prózamondó versenyt 2025. április 29-én, 10 órától. A rendezvény helyszíne a nyíregyházi Megyei Városi Könyvtár előadó terme lesz. Jelentkezési határidő: április 15. Kötelező vers: József Attila egy verse (max. 5 perc) és egy szabadon választott vers, vagy próza. A vers max. 5, míg a próza időtartama max. 8 perc lehet.
A „Hatvan fölött aktívan” nyugdíjas klub programja változatos, mindezekhez szeretettel hívják és várjak a nyírmeggyesi nyugdíjasokat, a nyugdíj előtt állókat és az érdeklődőket, akik szeretnének egy tevékeny közösséghez tartozni!