Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége
4400 Nyíregyháza Városmajor u. 2. Tel/Fax: 42/414-146               Levél nekünk
A megyei szövetség az egyesületek képviselőit, a nyugdijasokat, a Városmajor u. 2-ben, a Civilházban fogadja. Nyári ügyelet: szerda 9-12-ig. Megközelíthető a 12-es autóbusszal. A megyei elnök elérhető telefonon, a 30/968-6782 számon.
 

Látogatás az egyetemen

A Dialóg Nyugdíjas Egyesület tagjai látogatást tettek a nyíregyházi, röviden egészségügyi egyetemi karon, ahol dr. Fábián Gergely dékán és munkatársai mutatták be az intézményt és a benne folyó munkát. A legnagyobb érdeklődést dr. Semsei Imrének a gerontológia (az öregedés tudományos kezelése) nagy problémáiról és megoldási javaslatairól tartott előadása keltette. A nyíregyházi tudományos központ összefoglaló megállapításai szerint a legfontosabb feladataink közé tartozik az emberi élettartam meghosszabbítása, ugyanakkor a megnövekedett élettartam minél egészségesebb és a társadalom számára is hasznos munkával történő kitöltése. Ezt oktatással, prevencióval, gyógyítás-ápolással, rehabilitációval kell elérni. Az elöregedés világjelenség, emiatt fontos lenne a születések számának emelése is. A látogatás igen érdekes és hasznos volt.

(E. T.)



Nyugdíjasélet
A szépkorúak kedvelt folyóirata, mely havonta jelenik meg. Tele hírekkel érdekességekkel.

Főszerkesztő: Erdélyi Tamás
Előfizethető a Szövetség irodájában (1400 Ft éves előfizetői díj) - (A lap indulása: 1995. december)


Generációnk
A nyugdíjasok országos érdekvédelmi folyóirata


Ön a(z) Nem tudok csatlakozni