Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége
4400 Nyíregyháza Városmajor u. 2. Tel/Fax: 42/414-146               Levél nekünk
A megyei szövetség az egyesületek képviselőit, a nyugdijasokat, a Városmajor u. 2-ben, a Civilházban fogadja. Nyári ügyelet: szerda 9-12-ig. Megközelíthető a 12-es autóbusszal. A megyei elnök elérhető telefonon, a 30/968-6782 számon.
 

Új év, új feladatok

Az leveleki Őszi Levél Nyugdíjas Egyesület tagjai decemberben sok feladatot láttak el, az újév is jól indult. Először volt az adventi forgatag, ahol sikeresek voltunk. Aztán készültünk a karácsonyi hangversenyre. Négy éneket énekeltünk. Sikerünk volt. Nagyobb lett az énekkarunk, jobban hangzott az ének.

Új elnököt választottunk Asztalos Jánosné személyében, mert régi elnökünk Borbély Árpádné felmondta elnöki megbízatását. Megköszöntük neki az elmúlt 13 évet. Az új elnök első bemutatkozása már meg is volt. A Magyar Kultúra Napját ő vezette. Sok minden elhangzott. A kulturális élet szinte minden területe említést kapott, ha egy szó erejéig is legalább. Asztalos Jánosné méltatta a nap jelentőségét. Kidomborítva kulturális értékeink sokaságát. Majd diaképes vetítéssel magyar festők képeit mutatta be. Magam a könyvnyomtatásról beszéltem röviden az agyagtábláktól, az ékírástól kezdve a kódexeken át a könyvek megjelenéséig, kiemelve Gutenberg János munkásságát, aki 1440 körül találta fel a könyvnyomtatást. Megemlítve a magyar Hess András személyét is. Ismertettem megyénk nagyjait csak nevüket említve. Majd a kirándulásokon látott építészet és festők, szobrászok által megalkotott művekre irányítottam a figyelmet.

A népművészetről szólva a szövés-fonás, varrás is a mi kultúránk része. Ez utóbbiból hoztak is fel, szép volt, különösen a gobelinvarrás. De a zene sem maradt ki, megemlítettük mindketten hogy ez az év Liszt-év, nagy zeneszerzőnk és zongoraművészünk születésének 200. évfordulója alkalmából.

Előző nap, január 23. a népzene napja volt. Egyik tagtársunk Bakró József a hegedűjét is elhozta és játszott egypár nótát, népdalt. Sőt a születésnaposoknál is kísérte a dalokat. Nagyon jól sikerült megemlékezés volt. Sokan szóltak csak felemlítve, hogy mit láttak például a televízióban, a kirándulásokon.

Ebben az évben sok-sok évforduló van. A Nyugdíjaséletben olvastuk a Széncinege évét. Alapszabályunkban szerepel a természet- és környezetvédelem is. Felhívtam a figyelmet az itt maradt énekes madarak téli etetésére. Az iskolásokkal egy természetvédelmi vetélkedőbe is bekapcsolódtunk. Bekerültünk az észak-alföldi régiós döntőbe. Február 3-án volt a régiós döntő Nyíregyházán, országosan 460 csapat volt benne. Három fordulóban internetes feladatok voltak, mi ennek alapján kerültünk be. Három tanuló és három nyugdíjas korú alkotta a csapatokat. Nyertes csapat a jászladányiak lettek, mi a negyedik helyen végeztünk, két ponttal lemaradva a második helyről.

Aztán a születésnapjukat ünneplőket köszöntöttük, elénekelve kedvenc nótájukat.

Dávid József



Nyugdíjasélet
A szépkorúak kedvelt folyóirata, mely havonta jelenik meg. Tele hírekkel érdekességekkel.

Főszerkesztő: Erdélyi Tamás
Előfizethető a Szövetség irodájában (1400 Ft éves előfizetői díj) - (A lap indulása: 1995. december)


Generációnk
A nyugdíjasok országos érdekvédelmi folyóirata


Ön a(z) Nem tudok csatlakozni