Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége
4400 Nyíregyháza Városmajor u. 2. Tel/Fax: 42/414-146               Levél nekünk
A megyei szövetség az egyesületek képviselőit, a nyugdijasokat, a Városmajor u. 2-ben, a Civilházban fogadja. Nyári ügyelet: szerda 9-12-ig. Megközelíthető a 12-es autóbusszal. A megyei elnök elérhető telefonon, a 30/968-6782 számon.
 

Vendégfogadás, „morzsa nap” – kirándulás Nyírbátorba

A nyírbátori Nyugdíjas Értelmiségi Egyesület április 26-án vendégül látta a Nyíregyházi Alvégesi Nyugdíjas Egyesület húsz tagját, hogy képzett idegenvezető segítségével bemutassa a megszépült, újjáépült Nyírbátort. Első nevezetességünk, büszkeségünk a várkastély és a történelmi panoptikum volt. Aztán a sétálóutca következett, a történelmi szoborcsoportjai sorrendjében bemutatva városunk rövid történelmét. Jólesően elfáradva érkeztünk egyesületünkbe, ahol a húsvéti hangulatnak megfelelő ünnepi terítés, étkek várták a vendégeket. A kölcsönös köszöntések és bemutatkozások után jó étvággyal elfogyasztottuk a „húsvéti morzsákat”, közben, kivetítő segítségével, vendégeink betekintést nyerhettek egyesületünk életébe, láthatták többek közt a betlehemezést, nevezetesebb ünnepségeinket, a nagykárolyi kirándulást.

Mindkét egyesület egy-egy tagja gyönyörű verssel, illetve egy népdal előadásával bátorította a most alakult népdalkörünk bemutatkozását. A Bátori Őszirózsa Népdalkör nevet választottuk. Repertoárunkban helyi népdalok és az évszaknak megfelelő dalok szerepelnek.

Végül a férfiak locsolkodása, a hímes tojás begyűjtése következett. Kötetlen beszélgetéssel és közös népdalok éneklésével zártuk e szép napot.

Nagy Sándorné, egyesületi tag

*

Az Alvégesi Nyugdíjas Klub április 26-án Nyírbátorba látogatott 18 fővel, ahol a Nyírbátori Értelmiségiek Nyugdíjas Egyesülete fogadott bennünket. Kunságiné Erzsike vezetésével a nyugdíjasok nagyon szíves vendéglátását élvezhettük. Megérkezésünkkor pogácsával és frissítő vízzel kínáltak bennünket, majd elindultunk felfedezni a város szépségeit. Erre a városra több napot kell szentelni, mert pár óra alatt nem láttunk annyit, amennyit szerettünk volna. A várban idegenvezető kísérte csoportunkat, akitől sok érdekes dolgot hallottunk. A panoptikum valóban olyan valósághű, ahogy eddig az újságban olvashattuk. Az idő kegyes volt hozzánk, amikor az új sétányon sétáltunk, ahol sok szobrot láttunk, nagyon tetszett mindegyikünknek, majd visszamentünk a Művelődési Házba, ahol folytatódott az ismerkedés, a lakoma, és a házigazdák énekkel és verssel kápráztattak el bennünket, amit verssel és énekkel viszonoztunk. Mivel húsvét harmadik napja volt a férfi tagok elővették a kölnit, a lányok pedig a csokitojásokat. Közös énekléssel zártuk a napot és azzal búcsúztunk, hogy máskor is jövünk, mert sok mindent nem láttunk még. Mi nagyon ajánljuk mindenkinek, hogy menjenek el Nyírbátorba, mert egy kis gyöngyszemet fognak találni.

Köszönjük a nyírbátori egyesület vezetőségének és tagságának a fogadtatást és vendéglátást, mi is várjuk városunkba őket, hogy dicsekedjünk Nyíregyháza szépségeivel.

Bráz Katalin, az Alvégesi Nyugdíjas Klub elnöke



Nyugdíjasélet
A szépkorúak kedvelt folyóirata, mely havonta jelenik meg. Tele hírekkel érdekességekkel.

Főszerkesztő: Erdélyi Tamás
Előfizethető a Szövetség irodájában (1400 Ft éves előfizetői díj) - (A lap indulása: 1995. december)


Generációnk
A nyugdíjasok országos érdekvédelmi folyóirata


Ön a(z) Nem tudok csatlakozni