Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége
4400 Nyíregyháza Városmajor u. 2. Tel/Fax: 42/414-146               Levél nekünk
A megyei szövetség az egyesületek képviselőit, a nyugdijasokat, a Városmajor u. 2-ben, a Civilházban fogadja. Nyári ügyelet: szerda 9-12-ig. Megközelíthető a 12-es autóbusszal. A megyei elnök elérhető telefonon, a 30/968-6782 számon.
 
Új év – 2012 –, köszöntünk

Lelkészbeiktatás Nagycserkeszen

Hálát adok az Úrnak, hogy Sztankó Gyöngyi esperes asszony meghívására – mint az 5-ös körzet presbitere – én is részt vettem egy bensőséges, Istentől megáldott lelkészbeiktatáson Nagycserkeszen, ahol a nyírségi tirpákság legnagyobb része lakik a környező bokortanyákon.

Olyan volt az egész esemény, mintha egy nagy család gyűlt volna össze a templomban, hogy megünnepeljék azt, ahogyan az Úr kirendelt nekik is egy saját lelkészt Torzsa Tamás személyében, aki már olyan, az áldott kis családjával együtt, mintha a gyülekezet gyermeke lenne, hiszen már három éve egyengeti lelki életüket, és kölcsönösen tisztelik és segítik egymást a hívekkel.

Nagyon sok szép régi éneket hallhattunk a köszöntő csoportoktól. Volt ott helyi asszonykórus, templomi kórus, a vendég lelkészek kórusa, a kertvárosi Élim Evangélikus Szeretetotthon asszonyai, az áldást és igei tanácsokat osztó lelkészek áldó éneke, és a messziről: Gyónból, az ő szülőfalujából jött áldott csoport, akik azért jöttek, hogy velünk ünnepeljék drága gyermeküket, akit ők is segítettek, hogy ilyen nagy utat megtéve, itt letelepedhessen családjával, és hirdethesse az Úr igéjét ennek a sok göröngyös utat bejárt népnek. – És hogy milyen is az élet, dr. Kovács László Attila igazgató lelkész elmesélte, hogy ők már harmadszor köszöntik egymást. Amikor Tamás Kolozsvárra ment tanulni, ott ő köszöntötte Tamást, mint diákot. Azután, amikor a tisztelendő úr Nyíregyházára jött, Tamás, mint helyi lelkész fogadta és köszöntötte őt. Most pedig igen boldogan, megint csak a tisztelendő úr áldotta meg a drága, régi diákot.

A cigánybokori kislányok imája is megható volt, meg Luzsinszki Lajosné polgármester asszony beszéde. Márföldi István egy szép verssel köszöntötte, nagy szeretettel. Most én is Istentől áldott munkálkodást kívánok Torzsa Tamásnak és kedves családjának a Nyíregyházi Luther-Rózsa Nyugdíjas Egyesület nevében.

Azután a Himnusz eléneklésével befejeződött az istentisztelet és a közgyűlés. A rendezőség szíves meghívására levonultunk az alsó terembe, ahol gazdagon terített asztalok várták a kedves vendégeket. Mindent a hívek segítségével készítettek, rengeteg fáradozással és szeretettel.

Elhangzott az asztali áldás és imádság és felszabadult beszélgetés közben fogyasztottuk a sok finomságot. Én is sok ismerősre, rokonra találtam, hiszen az én anyukám is itt nőtt fel, és mint gyerekek, idejártunk a drága nagymamához.

Ilyen csodálatosan még nem hallottam templomban zengeni az éneket. Ez a kis templom valami különösen van megépítve. Áldja meg az Úr a megálmodóit, a tervezőjét és az építőit, hogy sokáig szolgálja a híveket az Úr dicsőségére!

Henzsel Ilona presbiter

Nyugdíjasélet
A szépkorúak kedvelt folyóirata, mely havonta jelenik meg. Tele hírekkel érdekességekkel.

Főszerkesztő: Erdélyi Tamás
Előfizethető a Szövetség irodájában (1400 Ft éves előfizetői díj) - (A lap indulása: 1995. december)


Generációnk
A nyugdíjasok országos érdekvédelmi folyóirata


Ön a(z) Nem tudok csatlakozni