Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége
4400 Nyíregyháza Városmajor u. 2. Tel/Fax: 42/414-146               Levél nekünk
A megyei szövetség az egyesületek képviselőit, a nyugdijasokat, a Városmajor u. 2-ben, a Civilházban fogadja. Nyári ügyelet: szerda 9-12-ig. Megközelíthető a 12-es autóbusszal. A megyei elnök elérhető telefonon, a 30/968-6782 számon.
 
A hírös városban

A hírös városban

Lenn az Alföld tenger sík vidékén” – ott jártunk, „Kecskemétre menvén a vásárra” (Petőfi Sándor)

Mert ott jártak a leveleki Őszi Levél Nyugdíjas Egyesület tagjai, abban a városban, és még más helyen is, ahol nagy költőnk járt. Kora hajnalban indultunk, hogy sok mindent megnézhessünk aznap.

Elkísért bennünket Borsodi László polgármester is, most volt egy kis ideje végre, megnézte, hogyan töltjük az időt a kirándulásokon. Köszönjük, hogy ott volt, köszönjük az ízletes, finom uzsonnáját is.

Kecskeméten a Kiskunsági Nemzeti Park központjában, a Természet Házában ismerkedtünk a nemzeti park élővilágával. Idegenvezető is segítette munkánkat, így sok mindent megtudtunk az 500 négyzetkilométeres területről, amely kilenc részből áll.

Aztán a belvárosban folytattuk az ismerkedést. Új idegenvezetőnk a városházára invitált bennünket. Ismertette a város történetét, néveredetét, és bemutatta a szép Városháza nagytermét is, gyönyörű freskókkal.

A belváros terek sorozata, templomokkal, szép díszes, Pécsen gyártott Zsolnai-majolikával díszítettek. A Cifra palota természetesen még szebb, mint ahogy a gyerekdal mondja. Hallottuk történetüket, ahogy a Kossuth-szobornak is. Az Irány-domb megmutatja, milyen messze van tőle a több nagyváros, légvonalban, egészen Los Angelesig. A római katolikus templomban is jártunk, aztán a zsinagógában is, ami ma múzeum. Két helyen láttunk Petőfi Sándorra utaló táblát, de több is van.

Még több van Kiskunfélegyházán, ahol összesen harminc helyen van Petőfire utaló jelzés. Mi a Petőfi házat kerestük fel, és ismerkedtünk életének egy-egy szakaszával. Majd itt is bementünk a templomba.

Aztán egy igen érdekes településre mentünk, Tiszaalpárra. Itt egy Árpád-kori településsel ismerkedtünk meg. Igen látványos volt, hogyan éltek őseink a honfoglalás után. Már előtte is éltek itt emberek, itt a Tisza, jó megélhetést biztosított a letelepedettek számára. A várdombon a templom mellett is hallhattunk őseinkről, Árpád vezérről, szobra mellől szemléltük a Tisza által elöntött területeket.

Majd a nagy folyónk mellett, és levágott kanyarulatait követve indultunk Szolnok irányába, hogy onnan keletre fordulva Levelek felé vegyük az irányt. Késő este elfáradva érkeztünk haza. Érdekes volt, szép volt ez a kirándulás.

Dávid József


Nyugdíjasélet
A szépkorúak kedvelt folyóirata, mely havonta jelenik meg. Tele hírekkel érdekességekkel.

Főszerkesztő: Erdélyi Tamás
Előfizethető a Szövetség irodájában (1400 Ft éves előfizetői díj) - (A lap indulása: 1995. december)


Generációnk
A nyugdíjasok országos érdekvédelmi folyóirata


Ön a(z) Nem tudok csatlakozni