|
Horváth Józsefné: CSUCSU
Horváth
Józsefné: CSUCSU
Az
öregasszony egyedül élt, amióta a férjét
eltemette, sokat szomorkodott. Magányában sokszor
felvidították kedves állatai, Kicsi a mudikutya
és a népes cicacsalád: Marcellina, Cirmi, Kormi
és Luci. A süketnéma Juliska néni
gyermekkorában Debrecenben tanult írni, olvasni, így
az állatok szeretete mellett az olvasás szórakoztatta.
A
kiscica június első napján látta meg a
napvilágot. Ez a nap azért nevezetes, mert akkor
költöztünk Juliska néni szomszédságába.
Először nem tudtam elképzelni, hogy fogom megértetni
magam egy süketnéma asszonnyal. Amikor megtudtam, hogy
szépen ír, gyorsan olvas, a kiejtéséből
sokat megértettem. A rokonszenv kölcsönös volt.
Ezen
a júniusi napon örömmel újságolta,
hogy Lucinak kiscicája született. Féltve elzárta
a cicmamát a kiscicával a tyúkól mellett,
egy kis fészerbe. Amikor először megláttam, már
kinyílt a szeme, rácsodálkoztam a fekete szőrü,
zöld szemü kiscicára. Már akkor feltünt
mozgékonysága. Szépen fejlődött, erősödött
Csucsu; mert ezt a nevet én adtam neki, úgy mint a
társainak.
A
nagyobb cicák hüségesen tanítgatták.
Különösen Kormi foglalkozott vele sokat. Megtanította
arra, hogyan kell megmászni a három öreg füzfát.
Naponta új cicatudománnyal szórakoztatott
bennünket. Juliska néni büszkeséggel nézte
kedvenc kiscicája mutatványait.
Sokszor
elgondolkodtam azon, hogy az öregasszony szinte elfeledkezett
gyászáról, napi gondjairól, ahogy
gondoskodott állatairól. „– Te egyszer s
mindenkorra felelős lettél azért, amit
megszelídítettél.” (Exupery: A kis herceg)
Az ő szíve is ezt dobogta.
Elmúlt
a nyár, a hosszú ősz. Csucsu szépen fejlődött.
Mire beköszöntött a tél, nagyon sokat megtanult
a cicaiskolában. Már nem félt Frakkcitól
sem, a mi kutyánktól. Látta, hogy Kormi közeli
barátságba került új szomszédjával.
ő is próbálta utánozni, de neki még nem
nagyon sikerült. Először le kellett győzni a félelmét
ezzel az ismeretlen fekete-barna színü, sallangos, barátságos
kutyussal szemben. Félve közeledett az új szomszéd
felé, érezte, ez nem az a gazdi, aki olyan „érdekes”
hangon szólítja, hívja.
A
kegyetlen, hideg tél megvisel embert, állatot. Egy
havas, hideg reggel feltünt, hogy kedves szomszédom, Juliska
néni nem mozog az udvaron, nem jön füst sem a
kéményéből. Mivel egy udvaron laktunk, egy fedél
alatt, mindig figyelemmel kísértem lépéseit.
Gyorsan magamra kaptam a kabátomat, és átszaladtam
hozzá. Rosszat sejtve várakoztam, amikor a fényjelzőt
megnyomtam. Lassú csoszogással közeledett Juliska
néni az ajtóhoz. Láttam, hogy baj van, hogy
segíteni kell. Nagyon fájlalta derekát, lábát.
Azonnal orvost hívtam, és értesítettem a
fiát. Nem maradhatott itthon, ápolásra,
gondoskodásra volt szüksége. Ezért elvitte
a fia, aki hüségesen vállalta még az állatok
gondozását is, amibe és is besegítettem
egy kicsit.
Így
kerültem közeli kapcsolatba Csucsuval. Az állatok
rövid idő alatt észrevették, hogy valami nincs
rendben. – Olyan üres az udvar, a kert. Hová lett a
gazdi? – Korán reggel úgy ültek az ajtónk
előtt, mint a verebek a fán. Csucsu is leküzdötte
minden tartózkodását, félelmét, és
igyekezett besurranni az ajtónkon, mintha védelmet
keresne. A legkisebb jogán ő is nagy dédelgetést
kapott, mint társai, de őket sem hanyagoltam el. Csucsu
féltérképezte a lakást, és egyből
kiszemelte az én konyhai székemet. A kerek párnán
kényelmesen elhelyezkedett, várta a simogatást,
ahogy ezt gazdasszonyától megszokta.
Összebarátkoztunk…
Ezt Cicó, a cicánk először nem jó szemmel
nézte, bagolypillantással tekingetett felé.
Féltékenyen védte az ő területét,
mintha ezt mondaná cicanyelven: „Ide nem ül, ide
nem fér!” – mint amikor a kis Bica-bóca
megjelent az iskolában, és a gyerekek nem akarták
befogadni. Csucsu mindennap kedvesebb vendég lett nálunk.
Vidáman hancúrozott a széken, a kerek párnán.
Tudta, hol van az ennivaló. Este, tévézés
közben hosszan elnyújtózkodott az ölemben, a
jó meleg párnán a szobában.
Teltek-múltak
a napok, Juliska néni szépen gyógyult, már
alig várta, hogy hazajöhessen az ő kis fészkébe.
Ünnep volt a nap, amikor hazajött. A cicák
felsorakoztak a tornácon a gazdi tiszteletére, mintha
díszőrséget állnának, úgy várták
a bebocsátást.
Csucsu
hütlen lett hozzám, már nem „szobrozott”
reggelenként az ajtónk előtt. Mintha sosem láttuk
volna egymást. A kis „Júdás” újra
boldog volt az öregasszony konyhájában, a
duruzsoló kályha mellett, a fahasá-bokon.
Nem
haragszom, Csucsu! Vidítsd fel gazdádat bohókás
viselkedéseddel! Fényesítsd meg az öregasszony
magányos napjait!
|
Nyugdíjasélet
A szépkorúak kedvelt folyóirata, mely havonta jelenik meg. Tele hírekkel érdekességekkel.
Főszerkesztő: Erdélyi Tamás
Előfizethető a Szövetség irodájában
(1400 Ft éves előfizetői díj) - (A lap indulása: 1995. december)
Generációnk
A nyugdíjasok országos érdekvédelmi folyóirata
Linkajánló
|
